Emilyt (Amy Schumer) kirúgja a pasija, ő meg azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pedig a világ csak ezután dől össze: ugyanis a pár éppen egzotikus vakációra indult volna, és a magára maradt csaj jobb híján rábeszéli szuperóvatos anyukáját (Goldie Hawn), hogy ő utazzon el vele Dél-Amerikába. Ennyire különböző két nő még nem volt egy családban. Nem bírják elviselni egymást, és ezt meg sem próbálják letagadni. A botrányos utazás azonban csak a kezdet: mert még el is rabolják őket.
Egy korábbi történelemtanár és felesége, Claire találkozik egy divatos étteremben bátyjával, a neves politikussal és annak feleségével Babette-tel. Az összejövetel célja, hogy megvitassák, hogy hogyan kezeljék a tinédzser fiaik által elkövetett bűncselekményt. Bár még nem sikerült őket azonosítania a hatóságoknak, a fiúkat felvette egy biztonsági kamera, a felvételt pedig a tévében is közzétették. A szülőknek el kell dönteniük, hogy most mit tegyenek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése